CIKK - A lehetőségek óceánja – a táguló bőség világa

A lehetőségek óceánja – a táguló bőség világa

A megszokás és biztonság vagy kockázat és szabadság?

(Külső kényszerek kontra belső motiváció)

A Nap lassan ragyogja be halovány, erőtlen fényével a reggel metsző hideget lehelő égboltozatát. A falu buszmegállójában összegyűlt, erősen vegyes összetételű tömeg tagjai egymásnak feszülve sodródnak a megállóba most érkező busz nyíló ajtaja felé. Én nem rohanok, inkább félreállok, hadd menjenek, hiszen van, aki jobban siet , ugyan egy busszal utazunk és úgysem ér előbb oda…

Kapaszkodok a mozgó buszon, kis falumból a város felé vesszük az utat, s én nézem a fáradtságtól, a kialvatlanságtól összegyűrt arcokat, fürkészem az álmosságtól még résnyire szűkült szemeket, hátha sikerül felfedeznem a felnőttek között olyat, akinek az arcáról sugárzik, hogy tudja miért kelt fel ma reggel, olyat, aki tudja, hogy ma is fontos lépéseket

tesz a saját céljainak elérése érdekében. Kissé elszomorító a kép, ami előttem rázkódik a busz utasterében.

Eltűnődök, hogy vajon hányan vannak a jelenlevők közül olyanok, akik azért keltek fel ma reggel, mert valóban ezt akarták, mert valóban vágytak arra, hogy felkeljenek 5 óra előtt?

Mennyi eltékozolt idő, mennyi eltékozolt élet… Mennyi ember, mennyi kihasználatlan lehetőség és kerékbetört, kiaknázatlan tehetség, ami elég a sokszor csupán éhbérrel (minimálbér) honorált kényszermunka oltárán.

Igen, kényszermunka, mert az emberek, ahelyett, hogy felfedeznék önmagukban a tehetséget, a képességet valami egészen egyedi és új dolog létrehozására, egész egyszerűen a társadalmi kényszereknek engedik át a hatalmat életük irányítása felett.

A biztonságvágy csalja újra és újra csapdába az embereket és így a szabadság helyett a biztos munkahely, a biztos állás, és biztos fizetés mellett döntve újra lukra mennek.

A biztos munkahelyen van néhány biztos dolog. Például az, hogy a fizetés biztos nem fog nőni, és biztos, hogy valóban állás lesz és nem fejlődés.

Piros kapszula vagy kék kapszula?

Amikor a hétköznapi, mókuskerékbe szorított élet kilátástalanságával szemben végre megfogalmazódik bennünk a szabadság vágya, a teljes élet vágya, olyankor a legtöbben megrettennek, elborzadnak, hogy milyen sivár is az életük valósága, aztán önként dugják vissza fejüket a külső kényszerek szorító nyakörvébe, és hagyják, hogy dróton rángassák őket.

Az a lélegzetvételnyi szünet, amikor végre egy pillanatra teljes valójában felsejlik a modernkori rabszolgatartó rendszer hideg és merev gépezete, az lehet az ébredés pillanata. Amikor végigfuttatjuk kezünket a rendszer rideg gépeinek formatervezett vázain, az lehet az a pillanat, amikor életünk felkínálja a lehetőséget arra, hogy felébredjünk, és valóban életünk tevőleges alakítójává váljunk, vagy aludjunk és álmodjuk tovább a gondosan kikevert színekkel festett egyen-álmot, amit már oly jól ismerünk, hiszen a mindennapi agy-programozás hatásaként bennünk él és növekszik gyermekkorunk óta.

Minden esetre jó, ha emlékeztetjük magunkat, hogy minden időnk az életünkből telik.

Az élet pedig túl rövid ahhoz, hogy olyan helyen, olyan emberekkel töltsük ki időnket (ÉLETÜNKET), akiket ki nem állhatunk, és olyan dolgokat csináljunk,

amihez nem érzünk mélyről jövő, belső indíttatást, motivációt.

Az ember eladja az életét, a lelkét valaki másnak, és hagyja, eltűri azt, hogy mások határozzák meg azt, hogy mennyit ér az ő ideje, hogy mit ér az ő élete. Kiszolgáltatja önmagát, és egész életét idegen embereknek. Az ingázás a munkahely és az otthon között, rengeteg úton töltött idő, rengeteg munkahelyi feszültség, és az, hogy folyton mások mondják meg hogy mit kell csinálniuk, más határozza meg a számunkra elérhető életminőséget a jövedelmükön keresztül, mind kiszolgáltatottá teszi az embereket. Megnyugtató a tudat, hogy bármikor hozhatunk más irányú döntéseket.

Idáig még talán naivnak, vagy gyerekesnek is tűnhet az eszmefuttatás, de tény, hogy a mai világ elsősorban nem a nehéz fizikai munkát honorálja. A XXI. század már az információ kora, ahol a legnagyobb érték a tudás. Az információ pedig olyan energia, amely életeket tesz jobbá, és elősegíti a haladás szekerének előrejutását.

Soha nem volt érvényesebb a gyönyörűségesen egyszerű közmondásunk, mint ma, miszerint: „Többet ésszel, mint erővel.”

Ma már tudjuk azt is, hogy mentális képességeinket messze nem használjuk ki olyan mértékig, mint amennyire lehetőségünk van, és mégis azt mondjuk egyfolytában, hogy nincs lehetőségünk. Ez így hazugság. Így helyesebb: „Nem látom a lehetőségeimet.”

Táguló bőség – az önmegvalósítás kora

Soha nem volt ennyi választási lehetősége minden téren egy embernek, mint ma.

A táguló bőség világa a mi világunk, a lehetőségek hihetetlen sokféleségét felvonultató kínálat hever előttünk. A lehetőség adva van. Az, hogy a létező lehetőségek közül mennyit vagyunk képesek felfogni, az attól függ, hogy mit tartunk lehetségesnek és attól, hogy rendelkezünk-e határozott, kitűzött életcélokkal.

Célvezérelt élet

Akinek nincs célja, az nem megy sehová, el sem indul. Ha mi nem tűzünk ki önmagunk elé elérendő célokat, akkor arra vagyunk kárhoztatva, hogy olyan embereknek dolgozzunk, aki viszont markánsan körvonalazott és határozott, rögzített célokkal rendelkeznek.

Minden haladás azzal a döntéssel kezdődik, amit egy cél határozott rögzítése jelent.

A cél meghatározásával meghatározzuk fejlődésünk irányát is. És itt óhatatlanul szóba kerül újra az önfejlesztés jelentősége, mert nem tanították meg nekünk a célkitűzés, az időgazdálkodás fontosságát, és a célok eléréséhez szükséges tervezés módszereit sem. Ezekre az egyszerűen elsajátítható ismeretekre magunknak kell szert tennünk. Szerencsére számtalan könyv létezik, amiknek képében kitűnő eszközökre lelhetünk eme rendkívül fontos készségek elsajátításában.

A legfontosabb mégis talán az, hogy találjuk fel magunkban azokat a mély, égő vágyakat, képességeket, adottságokat és tehetségeket, amelyek segítségével kijelölhetjük magunknak éltünk célját és ezzel egyúttal életutunkat is. A másik, ami elengedhetetlenül fontos, hogy tanuljunk meg mélyen bízni önmagunkban, és tanuljunk meg támaszkodni megingathatatlan belső világunk szilárd alapjaira. Ezek az alapok személyiségünk, jellemünk alapjai, a szokásaink. Szokásainkon dől el, hogy sikeresek leszünk-e vagy sem. A sikeres szokások sikerre visznek, a romboló szokások nyomorba döntenek. Ez talán túl egyszerűen hangzik, de valóban ennyire egyszerű kialakítani egy határozott irányba tartó, sikeres életet.

Minden fejlődés alapja a határozott döntés. Döntés nélkül nincs változás.

Amikor majd teljes szívből fellángoló, őszintén átérzett szavakkal tudjuk elmondani, és nyilatkozatként minden reggel elismételni: „Döntöttem. A szabadságomért feláldozom a biztonságom. Vállalom a kockázatot, amivel a tudatosan irányított fejlődés jár, és tudom, hogy ez az ára álmaim valóra váltásának. Hajlandó vagyok megfizetni ezt az árat. Döntöttem. Szabad vagyok.” – ekkor indul el a változásnak az a hulláma, aminek hátán álmaink, céljaink felé veszi az irányt az életünk hajója.

Reich Károly

Dunaújváros

2007-11-06

Ajánlott irodalom:

-Brian Tracy: Maximális teljesítmény – Módszerek és technikák bevált rendszere, Bagolyvár könyvkiadó

-Napoleon Hill: Gondolkozz és gazdagodj! + cselekvési útmutató, Bagolyvár könyvkiadó

-Ray Josephs: Időgazdálkodás vezetőknek, Bagolyvár könyvkiadó

-Stephen R. Covey: A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása – az önfejlesztés kézikönyve, Bagolyvár könyvkiadó