Gondolatvilág: világ a világban?
Gyermekkorunktól kezdve, már egészen korán megkezdődött az a tudatmódosító folyamat, aminek eredményeképpen kialakult a mai világszemléletünk, a gondolati világunk, a világképünk, amelyet mindig magunknál hordunk.
„Fejben lehet összerakni a világunkat.” Kónya György
A világkép olyan komplex és összefüggő elképzeléshalmaz, amelyen keresztül a földi lét különböző szintjeinek életjelenségeit szemléljük. Ezt a világképet a képzeletünkben formáljuk meg, s ha a külvilágra tekintünk, valójában nem magát a világot látjuk, hanem a saját elképzeléseink kivetítéseit.
Ezt az elgondolást először a „Mi a csudát tudunk a világról?” című dokumentumfilm alapján értettem meg, és valóban óriási felismerés volt számomra az, hogy ha az elképzeléseimet megváltoztatom, valójában a saját világom működését változtatom meg.
Az elképzeléseink, az előítéleteink korlátok, amikkel sokszor saját nagyszerűségünk kibontakozását akadályozzuk.
„Fejben dől el.”
Felettébb érdekes folyamatról van szó, mert az ember egész élete folyamán állandóan információkat gyűjt, mintákat les el és sajátít el arra vonatkozólag, hogy mi az, ami lehetséges, és mik a korlátok. Aztán persze ebbe a folyamatba számtalanul sokan beleteszik a saját apró mintáikat, és ez mind befolyásolja a személyiségünk formálódását. A legfontosabb az egész folyamatban mégis az, hogy a viselkedésünket alapvetően meghatározza, hogy milyen elképzelések élnek bennünk az életre vonatkozóan.
„Gondolataink élő, teremtő energiák.” Ferenczy László
A szellemi szeméttermelés virágkora
A média folyamatos információzuhataggal árasztja el az irányában nyitott emberi tudatot.
Ezek az információk fontos részét képezik annak a tudatprogramozási folyamatnak, ami azt eredményezi, hogy az emberi tömegek kétségek közepette, bizalmatlanul, közönyösen, létbizonytalanságban, félelemben és bezárkózva élnek. A folyamatos mentális mérgezés alapvető oka annak, ahol ma tart a Földbolygó, s a rajta élők egészségi állapota.
„Oszd meg és uralkodj.”
Egyre többen ismerik fel az a tényt, miszerint aki képes arra, hogy gondolatokat, érzelmeket, hangulatokat és képeket csempésszen be és ültessen el a tudatunkban, az arra is képes ezáltal, hogy irányítása alá vonja az életünket, s hasznot húzzon a tömegek erejének mozgósításából.
Nincs ezzel semmi probléma, hiszen az ember teremtette hierarchia és hatalmi rendszer mindig így működött, és a reklámpszichológia is ilyen módon éri el azt, hogy nagy létszámú tömegeket motiváljon szándéka szerint, saját céljainak elérése érdekében.
A mai táguló, gyorsuló világban viszont az a csodálatos, hogy ha úgy döntünk, bármikor kiléphetünk a beszippantó, nyomasztó, beszűkítő információörvény forgatagából és visszavehetjük az életünk irányítását tudatosságunk megnövelése, kiterjesztése által.
„A lehetőségek mindig az a keret, amiben az ember gondolkodni tud.” Kónya György
Mentális méregtelenítés
Ma már egyre többen ismerik fel a gondolatok, képek, az érzelmek erejét, valamint a tudatkondicionálás tényét, és fordítják figyelmüket tudatosan arra, hogy megtisztítsák tudatukat a globális jelenségként fellépő szellemi szeméttermelés hulladékától, ami ma milliárdok életét teszi kiszolgáltatottá, és végsőkig kizsákmányolttá.
Aki úgy dönt, hogy kikapcsolódik az információáradat tudatkondicionáló programjából, és idő, figyelmet, energiát fordít arra, hogy megtisztítsa tudatát azoktól a mérgező információktól, érzelmektől, a betegítő, korlátozó gondolatok és képek sokaságától, az a munkája gyümölcseként felfedezheti újból az élet nagyszerűségét, a világ végtelen bőségének csodálatos voltát. Az elképzeléseinken túl vár ránk egy csodálatos világ.
A szabadság kapuja nyitva áll és az ötletek tárháza kifogyhatatlan.
Csak a közösen megélt élmények maradnak a legvégén,
és semmi más nem számít majd, csak hogy mit alkottunk együtt, mit tettünk egymásért,
és miként éltük meg a szeretet élményét közösen, örömmel…
Ismerd fel! Kezdj el élni!
az élet mindenre megtanít.
Reich Károly
Németkér
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése