Mint egy kígyó
magamba fejtem halálos mérgem,
vagy mint a szomorú költő,
szavakba rejtem keserűségem.
Az erdő árnyai között ismerős vadként
bújok szelídebb önmagam előtt.
Szemeimben képek peregnek,
mint órában a homokszemek,
s az idő óceánba cseppként hullnak
vissza a percek, vissza oda, ahonnan vétettek.
Hány szívdobbanás ez az élet?
Hány napra váltottam ezúttal jegyet?
hát viszem tovább a lélek-tervet,
s ameddig lehet,
mindig újból-újrakezdem.
2008. 07. 17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése